Különvélemény

Általános elégedetlenséget sugalló plakátok tömkelege a budapesti egyetemek faliújságain, példátlanul intenzív kampány a kollégiumokban, kollektív óbégatás a közösségi oldalakon – ez jellemezte az elmúlt pár hetet a készülő felsőoktatási törvény kapcsán. Mivel ha másból nem, a közelmúlt eseményeiből már rájöhettünk, mennyit érnek a tüntetések hasonló ügyekben (az újságírói kreativitásnak hála, gyakran még az ellentétes álláspontot képviselőknek is nagy szívesség egy ilyen esemény), meg sem fordult a fejemben, hogy részt vegyek a tegnap megrendezett, jobb híján szerencsétlen államtitkár asszony keresztnevét központi szervező elemmé emelő demonstráción. Annyira viszont érdekelt a téma, hogy végigolvassam a kollégiumi levelezőlistán közzétett hivatalos HÖOK-közleményt, amely a tiltakozás okait hivatott összefoglalni. A továbbiakban idézetek találhatók a dokumentumból és néhány „hangsúlyozottan politikamentes” gondolat, "nem a kormány vagy a kormánykoalíciót alkotó pártok ellen, hanem a felsőoktatás mellett".

[Megjegyzés: A poszt írásakor próbáltam a hozzám hasonló, átlag egyetemisták nézőpontjából vizsgálni a helyzetet, azaz sem tájékozott politikai elemző, sem pedig ügyesen ferdítő bértollnok nem vagyok. Ezt kéretik figyelembe venni a kommentelés során (is).]

A több mint 10 oldalas nyilatkozat első pár lapja a felek közti megfelelő kommunikáció hiányát (meghívás az egyeztetésekre, vélemények és javaslatok mellőzöttsége) emeli ki, amihez nincs mit hozzáfűzni, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Képviseletét természetesen illene bevenni a tárgyalásokba, ahogyan a Doktoranduszok Országos Szövetségét és a Magyar Rektori Konferenciát is, ezért jár a virtuális kukoricán térdeplés az érintett minisztériumok illetékeseinek.

Ezután már a konkrét elképzeléseket feszegeti a közlemény, elsőként a hallgatói szerződést és az önköltséges képzési formát. Pontos adatok és számok nincsenek, légből kapott összegek és hangulatkeltő hangnem annál inkább. A lényeg, hogy fél óra netes böngészés után sem találtam semmi aktuálisat vagy egyértelműt például arról, hogy a képzés finanszírozása hogyan is fog működni. Most akkor csak az fizet, aki nem köt szerződést? Vagy mindenki? Tegyük fel, hogy hiszünk a szóban forgó írásnak és többségünknek valóban számolnia kell a „bújtatott tandíjjal”, 2-0 a tüntetőknek.

Alább a „Miért elfogadhatatlan a röghöz kötés?” alcímű bekezdés részletei következnek:

“Az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgató a képzés megkezdése előtt szerződésben vállalja, hogy az állami támogatás fejében végzését követően meghatározott időtartamon belül, meghatározott ideig (a jelenlegi elképzelés szerint 10 év alatt 7, vagy 20 év alatt 15 évet) Magyarországon dolgozik. Ennek nem teljesülése esetén a szerződés alapján az állami ösztöndíj formájában felvett, és a képzés ellenértékeként a felsőoktatási intézménynek a képzésért befizetett összeget visszatéríteni köteles.”

[Jó lenne tudni, honnan származik az idézet, mivel ha rákeresek az interneten, csak a különböző, október 27-i demonstrációra buzdító oldalakat dobja ki, ugyanezzel a szöveggel. Na sebaj, lássuk a HÖOK véleményét az ügyben.]

Ez az intézkedés egyrészről ellentétes az Európai Unió egyik legalapvetőbb értékével és közös jogával, az unió belüli szabad munkavállalással. (…) Másrészről mi a helyzet akkor, ha valaki 2-3-5 évet külhonban dolgozna, de olyan tudásanyagot hozna haza, ami végül a magyar nemzetgazdaság érdekeit szolgálja? Sok egyébhez hasonlóan erre sem ad választ a koncepció.

Akkor majd én megadom a választ: Semmi. Pontosan le van írva a kétes származású idézetben, hogy 10 év alatt 7 évet vagy 20 alatt 15 évet „kell” itthon dolgozni (arról nem beszélve, hogy van lehetőség utólagos kifizetésére, ami a külföldi fizetéseket figyelembe véve valószínűleg szinte nevetséges aprópénz). Egyébként (az állam pénzén elvégzett egyetemi évek után) kimenni külföldre tapasztalatot gyűjteni, nyelvet tanulni és szélesíteni a látókörünket igazán korrekt dolog. Vissza sem nézni már kevésbé.

A következő pont a létszámot érinti:

A tervek szerint az indítható szakok listáját és az ezekhez tartozó állami finanszírozású és önköltséges keretszámokat is a kormány határozná meg. A legdrasztikusabb intézkedések közé tartozna, ha a kiszivárgott hírek szerint az ország több egyetemét és főiskoláját megszűnésre, kényszerintegrációra kényszerítenék. Mára egyértelműnek látszik azonban, hogy felmérve a hatalmas felháborodás esetleges politikai következményeit, inkább olyan követelményeket határoznak majd meg, amelyektől ezek a folyamatok „természetes” úton mennek végbe.

Belülről úgy látom, hogy tele van a felsőoktatás alibizőkkel, nevenincs intézmények totálisan piacképtelen szakjaival, a kommunikáció és médiatudománytól a rengeteg szabadbölcsészig, számuk egészen elképesztő. Ha valamibe ideje beleszólni az államnak, akkor az ez. Egy példa: miért vesznek fel csak az ELTE-re 150-200 embert évente pszichológia szakra? (Az ELTE-n kívül még 5 helyen van pszichológia oktatás az országban.) Hol fog elhelyezkedni az az irdatlan mennyiségű diplomás, ugyanolyan papírral? Mert a 3 éves alapképzés után sehol, ez csaknem biztos. Aztán ráhúznak még két évet a mesterképzéssel és jó esetben talán a felük talál egy olyan munkát, amelynek gyakorlatilag köze nincs a végzettségéhez. 5 év az állam pénzén, lényegében a semmiért.

Ezenfelül a mezőny ilyen szintű felhígulása egyértelműen az oktatási színvonal jelentős eséséhez is vezet. Tehát, ha valakinek megvannak hozzá a képességei, akkor jusson be államilag finanszírozott képzésre és tanulja(!) azt, amit szeretne, ha pedig nincsenek, és mégis tanulni akar, akkor fizesse ki érte a tandíjat. És persze számoljon azzal, hogy a diplomája nem sokat fog érni a munkaerőpiacon. (A kereslet-kínálat görbék iskolapéldái.)

A közlemény további részében jön egy-két bekezdés az egyetemi vezetők és a HÖK-ösök kinevezéséről és jogairól, amihez sokat nem tudok hozzátenni, maximum annyit, hogy legtöbbünk számára tulajdonképpen haveri köröknek tűnnek a HÖK-ök, melyeknek egyetemi tanulmányaikat jóformán évtizedekkel ezelőtt kezdő tagjai inkább gyanúsan jó anyagi helyzetükről és rejtélyes bevételeikről ismertek, semmint arról, hogy teljes erőbedobással küzdenek a hallgatók igazáért. (Az általam tárgyalt dokumentum is gyakran sugallja, hogy itt mintha elsősorban a saját posztjuk védelmezéséről lenne szó.)

A munka törvénykönyve új tervezetének hiányossága valóban változtatásért kiált, szabadságot a levelező és esti tagozatos, családfenntartó hallgatóknak! Legalábbis a vizsgák napjára.

…és ha valaki eljutott idáig a posztban, most már semmiképp ne hagyja abba az olvasást, következik ugyanis a tűzijáték, a vizsga utáni jól megérdemelt sör, a randit követő entyem-pentyem, az iskolai teljesítmény kérdése és az ennek kapcsán egy óvodás rosszcsont kisfiú csínytevéseinek gyermekded stílusú magyarázkodását idéző „érvelés”.

A tervezet egységesen 2,5-ös súlyozott tanulmányi átlagban állapítaná meg a költségtérítéses képzésre való automatikus átsorolás határát. (…) Nyilvánvaló, ha valaki több kredittel halad, többet is kell teljesítenie – így gyakorlatilag 15 kredittel és 5,0-s tanulmányi átlaggal haladva is ugyanannyi energiát fektet be, mint 30 kredittel és 2,5-ös tanulmány átlaggal. Ez esetben felmerül a kérdés, hogy az a hallgató-e a jobb hallgató, aki 15 kredittel halad előre, vagy az, aki 30, mintatanterv szerinti kreditet teljesít, viszont energiái csak egy alacsonyabb átlagra futják.

Parádés okfejtés, mindössze azt felejtették ki, hogy 15 kredittel (de akkor, most hogy is van ez, nem úgy volt, hogy majdnem mindenki költségtérítéses lesz?), ha költségtérítősre nem is kerül át az illető (tudtommal intézményenként változó, hogy egy évben hányat kell teljesíteni, az átlag 30 körüli), az iskolát garantáltan nem tudja befejezni a megadott idő alatt. Tehát fizetni fog a többi félévéért. Azaz melyik a jobb hallgató? Nem tudni, de a gazdaságosabb biztosan az, aki a kijelölt tanterv szerint, félévenként 30 kredit körül teljesít, értelemszerűen minél jobb átlaggal. Vagy az már diszkrimináció?

Folytassuk a vizsgafelvétellel:

Arra már manapság is láthatunk pozitív példákat, hogy nem lehet ész nélkül tantárgyakat újra és újra felvenni: több intézmény saját hatáskörben, hallgatói egyetértéssel már maximalizálta a tantárgyak újrafelvételét illetve az egy tárgyból letehető vizsgák számát. Ugyanakkor (…) valóságtól elrugaszkodott az az elképzelés, hogy egy tanegységből csak egy vizsgát lehessen ingyen letenni a hallgatóknak. “Ha egy tanegységből sikertelen a vizsga, valamint a sikertelen vizsgát követő javító vizsga is, az adott tanegységet a hallgató csak önköltség megfizetése mellett veheti fel. A javító vizsgát térítési díj ellenében lehet letenni” - áll az új koncepcióban.

Ez a tervezet egyáltalán nem számol azokkal az egyébként tehetséges diákokkal, akik esetleg más aktivitásuk, például tudományos- vagy sporttevékenységük, esetleg egészségügyi gondok miatt nem tudnak akár több tárgyat is elsőre vagy másodikra teljesíteni. Eddig ezt a legtöbb helyen kifizethető pénzösszegekkel szankcionálták, a tervezet viszont már önköltséges képzésre való átsorolásról beszél [hol is?], ami – látva a tervezett önköltséges képzési díj tervezetet – pénzügyi csapdába csalhatja a hallgatókat és szüleiket.

Többször végig kellett futnom a fenti passzust, hogy elhiggyem, amit olvasok. Ez most komoly? Nem számol velük? Nem véletlenül a korábbiakban a HÖOK által is említett „nem gyerek- és fiatalkorú általános vagy középiskolásokról, hanem 18. életévüket betöltött, egyébként az átlagnál jóval több felelősséggel és teherbírással rendelkező, a bolognai rendszernek hála nagy hányadában már diplomával is rendelkező személyekkel” számol? Mert ilyen korban talán már el tudja dönteni az ember két nappal a számonkérés előtt (akkor van a vizsga leadási határideje), hogy egyéb elfoglaltságai mellett kellőképpen felkészült-e. A csapdán meg mit értenek? Hogy aki egyetemre jár, annak tanulni kell? Valóban, ördögi kör.

A törvény szerint “a plusz két félév támogatása csak a képzésre előírt összes kreditmennyiség félévenként legfeljebb 8%-ának fennmaradása esetén biztosított.” Tehát ha egy olyan intézményt veszünk alapul, ahol a szakdolgozat megírása nem ér kreditet, illetve egy olyan diákot, aki esetleg csúsztat egy félévet azért, hogy minél jobb szakdolgozatot írhasson, máris újabb súlyos százezrekről beszélhetünk.

Miért kellene csúsznia? A tanterv nem véletlenül van úgy előírva, ahogy. Pontosan beleszámolják a szakdolgozat írását, ahogy a szakmai gyakorlatot, a kötelezően választható kurzusokat és olykor még az esetleges csúszásokat is.

Összességében tehát elmondhatjuk, többnyire teljesen érthető a HÖOK álláspontja és valóban szükség van tárgyalásokra, ugyanakkor nem elhanyagolható azon intézkedések száma, aminek bevezetése teljesen jogos lenne az állam részéről. Ez utóbbiak elleni kiállás kabaréba illő indokok felvonultatásával pedig számomra már-már teljesen hiteltelenné tette a közleményt és az ominózus tüntetést is.

A fentiek bevezetése ugyanis a mostanában hazánkban igencsak intenzíven jelen lévő „felsőoktatási láblógatás” csökkentését tenné lehetővé, a folyamatosan kibúvókat keresők (és találók) kiszűrését, akik 28 évesen még egyetemisták, másoktól elvéve a bratyizás alapon „kiérdemelt” kollégiumi helyeket és egyéb támogatásokat. A gyengébben tanulók kiejtésével valószínűleg a színvonal emelkedése is együtt járna. Huszonéves fejjel szinte senkit nem ismerek a környezetemben, aki szerint ne lenne túlképzés a felsőoktatásban. Ennek viszont véget kell vetni valahogyan.

És való igaz, hogy a jelenlegi válságos helyzetben mindenki védi a mundér becsületét, „bárhonnan, csak ne az egészségügytől vonjanak el pénzt”, „csak ne az oktatástól” stb., de ideje belátni azt – párthovatartozástól függetlenül –, hogy bizonyos intézkedések elkerülhetetlenek. Egyébként meg, a plusz verseny, amit néhány fenti eljárás implikálna, egyáltalán nem tenne rosszat a jelenlegi morálnak. És valljuk be, a magas hallgatói létszámnak köszönhetően a manapság egyre kevesebbet érő diplomák is visszanyerhetnek valamit régi értékükből. (Érdekes lesz majd figyelni a pár éve bevezetett bolognai rendszerrel egyidős, semmire nem jó 3 éves bölcsész BA-oklevelek utóéletét.)

Végezetül kívánok mindkét félnek a gyakorlathoz közelebb álló véleményt, valamint eredményes és sikeres működést a jövőben. A hallgatói önkormányzatoknak kevésbé izzadtságszagú és erőltetett kampányötleteket, a minisztériumnak pedig tisztább és korrektebb kommunikációt, illetve azt, hogy a nagy reformok közepette kezdjenek valamit a pedagógusok képzésével és helyzetével, mert ha valami, akkor az, hogy a tanári hivatás devalválódása folytán az megy tanár szakra, akit máshová nem vesznek fel, igazán elszomorító és komoly következményei vannak a jövőre nézve. 

[A képek a Google-ról és az [origo]-ról származnak.]