Különvélemény

               Hétfőn kiderült, hogy mégis tudok menni a Volt-ra. Sokakkal ellentétben engem a távolság is vonzott. Szigeten haza lehet menni (már akinek ugye, ez relatív), de Sopronban a sátor marad és együtt él hirtelen sok ezer ember. Van ennek egy olyan hangulata, amit nem akartam kihagyni.

                Nulladik napon nem volt szerencsém ott lenni, de nem is sok dologról maradtam le a beszámolók szerint. A sátram viszont legalább elkészült nélkülem is. Ezúttal is kösz. Reggel nyolcas vonatra fel szerdán, helyjegy persze nem volt már, de azt tanácsolta a kedves nő az információnál, hogy így is szálljak fel, lehet kedves lesz a kalauz. Nem volt. Sebaj. Táska, földön ülés, megjelenő igénytelen és már reggel is hangos punkok, akikről már akkor tudtad, hogy nem fognak bejutni, hanem ott fognak egész héten csövezni a Volt és az állomás között tudatosították, hogy hova is tartasz. Fesztiválra. Persze még jött a harminc éves rocker is, aki mindenkinek elújságolta, hogy rászólt a kalauz, mert cigizett, pedig nem szabadott volna és ő akkora lázadó, hogy egész úton bagózni fog ezért és amúgy is monnyonle mindenki. Valamint egy filmelemzést is hallottam, miszerint a Sucker Punch arról szól, hogy ha a csaj táncol, akkor mindenki egyszerre ugyanazt flesseli.

                Megállóban tömeg, sor a sparban, feles egy kocsmában. Persze ez már a többiekkel, akik lejöttek nagy kedvesen elém. Aztán becuccoltam a sátorba, ami nagyjából a 30 méterre feküdt a MOL színpadtól, szóval nem messze az eseményektől, és irány felfedezni a területet. Eddig csak kétszer voltam Volton és akkor is csak egy-egy napra, de most akadt időm mindent tüzetesen megvizsgálni.  Áradt a szokásos és jómagam által is kedvelt fesztiválhangulat. Mindig tömeg, mindenki mindenkinek a barátja, rengeteg ingyen termék mókás feladatokért, háttérben meg folyamatosan szól a zene a legközelebbi színpadról. Szerencsére az idő sem olyan volt, amilyennek az emberek várták az előrejelzések alapján. Bár a hét második felére voltak szép szélviharok, de eső nem sok. Este természetesen hideg volt a sátorban, nappal meg túl meleg. De ez hiányozna, ha nem így lenne. Aznap még felkerestük a Tesco-t, ami mint kiderült, nincs túl közel a Volthoz. Sebaj, kaja, pia megvolt. Első nap nem sok koncertet kaptam el. Amin legelőször részt vettem Szabó Balázs Bandája volt. Utólag kijelenthetem, hogy nem csak az első koncertem volt idén Volton, de a legjobb is. Zseniálisak élőben, ez a zene koncerten szól igazán jól. Remek hangulat volt. Utána a nagyszínpad felé vettük utunkat, hogy meglessük, milyen is a My Chemical Romance élőben. Ugye még kettő hasonló nagy húzónév volt, és ebből a triumvirátusból őket vártam a legjobban. Korrekt volt, de semmi több. Bár néha sajnáltam a zenekart, mert a közönség énekeltetése látványos kudarcokba fulladt és az elején, mintha a hangzás sem lett volna megfelelő, de ez amúgy a nagyszínpadon mintha általános dolog lett volna egész héten. Nem lehet panaszom, de inkább olyan volt, ami nem volt maradandó élmény, de az ember elmondhatja, hogy legalább ezen is volt egyszer. Este bulik után néz aztán az egyszeri legény. Meg kicsit el is fárad egy idő után, ha hatkor kelt.

                Az elkövetkező napokban úgy ment az élet, ahogy egy fesztiválon mennie kell. Ki-be jár az ember, mert ha mindig bent vásárolna, akkor hamar kifogyna. Ez lehet magyar sajátosság, mert külföldön általában be lehet vinni alkoholt egy fesztiválra. Apropó volt ugye ez az új fesztiválkártyás fizetési módszer, amiről ennyi idő alatt sem tudtam eldönteni, hogy jobb-e vagy sem. Hidegen hagyott. Gyorsabbnak biztos, hogy gyorsabb. Voltunk strandon is, ami persze tele volt a fesztiválról szabadult emberekkel, ott pihente ki magát mindenki. Többen aludtak, mint fürödtek.

Hamar rájöttem, hogy hiába van sok koncert amit megnéznék, a felére sem fogok eljutni, mert elsősorban sokszor jobb dolgom van, másodsorban meg kinek van kedve napi hat koncertet végigállni (elején még ugrálni). Kowalsky meg a Vegára sem mentem, mert ZP-ben már volt szerencsém az új felálláshoz és rossz volt, most mit szépítsem. Itt sem volt ez másképp a beszámolók szerint. Az második nap egyik legnagyobb húzóneve és talán az egész fesztiválnak is a Sum 41 volt. Rajtuk már tomboltam tavaly Bécsben (akkor mondjuk főleg az AFI miatt), de azóta megjelent egy új album. A hangulat jó volt, sokkal többet kommunikált a közönséghez, mint a MCR énekese. Van, aki kifogásolta ezt, de szerintem ettől koncert egy koncert. A publikum is élvezte és úgy látszott ők is. Mindenki elégedett. Remek. Miután meg vége a nagyszínpadon a koncerteknek, van még pár színpad, amin élőzene van (a Dub Fx-re persze mindenki áttódult és jó is volt), de a legtöbb helyen indul a buli, reggel hatig.

                Innen is üdvözlöm, hogy a toitoi vécék háttérbe szorultak és helyére, hoztak vagy építettek emberibb illemhelyeket. Mondjuk lehet, hogy már tavaly is ilyenek voltak. Zuhanyzó nem volt sok, legalábbis minden nap méretes sorokat kellett végigállni, ha be akartál jutni. A harmadik nap csúcspontja (koncertek terén) az Anna and the Barbies volt. Nem ismertem, de véletlen odakeveredtem és pont egy hete mondták milyen jó koncerteket adnak. Gondoltam végignézek pár számot, de végig ott ragadtam. Biztos szerepe volt ebben a magas szőke énekesnő extrém kinézetének és öltözködésének (bőrgatya, bőrmelltartó) és néha erre még rátett egy lapáttal a mozgásával is. De ezen felül is zseniális volt. Ilyen egy igazi frontember. Mozog a színpadon, beszél, bemegy a közönségbe táncolni az emberekkel, felhív párat a színpadra énekelni. Így kell ezt csinálni! Ja és az a zene is jó volt. Quimbynek elcsíptem a végét, bár nem terveztem oda menni, de ne kérdezzétek milyen volt, mert aznap kicsit sok sört tankoltunk be a Volt előtti alkalmi kis büféből. Így a Pendulumról sem tudok nyilatkozni. Lehet csak olyan állapotban tűnt playbacknek. A Moby reklámzenéje meg hidegen hagyott, el is menekültem, mielőtt elkezdődött volna.

                Utolsó nap ismét Tesco. Soproni barátlátogatás. Ilyenek. Aztán Unicum színpad, ahol a fellépet az Unicum/Tankcsapda/Playboy meg kit tudja kik által szervezett tehetségkutató pár díjazottja (már pénteken is mondjuk). Bár engem a nyertes érdekelt, és nem azért mert ők nyertek, hanem, mert a Salvus a kedvenc magyar zenekarom és életem talán legjobb koncertje volt az Önharckép lemezbemutatója. Ez rövidebb volt és nem is olyan jó értelemszerűen mint az előbb említett, de még így is nagy élmény. Zsenik. Ez van. Utána The Ting Tings, ami hangulatos volt úgy is, hogy csak pár számot ismertem, bár fura egy koncert, ha több hangszer megy gépről, mint élőben, de volt valami bája annak a duónak. Aztán uzsgyi mert fellép a Hiperkarma. Jó volt végre élőben hallani a számokat, még akkor is, ha kicsit nagyobb katarzisra számított az ember. A 30 Seconds to Marsnál is hasonló volt a helyzet. De lehet csak nekem nem volt hozzájuk hangulatom, ahogy például a hangosítónak sem volt kedve felhangosítani a torzított gitárt. Jared Leto-ról azért elmondhatjuk, hogy egyedül vitte a show-t, és élőben is zseniális énekes. A többi tagot még látni is alig lehetett, elbújtak a színpadon. Paul Kalkbrenner-t csak pár szám erejéig láttam, de abból is látszott, hogy igen, ilyen lezárás kell egy fesztiválnak. Mindenki ott táncol a nagyszínpadnál. Másnap is csak jókat hallottam róla.

                Apropó másnap. Reggel sátorpakolás és nyomás a vonathoz, amin az emberek nagy része egy egész hét kihagyás után végre alszik. Aztán észbe sem kapsz és otthon vagy. Így utólag visszagondolva, sok koncerten nem voltam, amin szerettem volna és szívesen csápoltam volna (Nouvelle Vague, a francba most jutott eszembe), de ott valahogy úgy éreztem ez az egész nem a koncertekről szól.

Persze arról is, de van alkohol, tömeg, barátkozás, bulizás, szex a dögmeleg sátorban, együttérző összenézések idegenek közt, amikor másnaposan várnak a mosdóra, zöld matrica amiért csak legenda hogy kapsz valamit, spar, közösség, pipázás, szex a jéghideg sátorban, fűben ülés, lazaság, hülyén kinézés, kivetítő, ordibálás, folyamatos fűszag a színpadoknál, felszabadultság, biciklivel telefontöltés, tűző nap, hittérítő elektromos gitárral, kultúra (de amúgy tényleg), kényelmetlenül forgolódás a sátorban, Unicumos óriástenyér, táncolás, hurrikán, jó csajok, zsemle kolbásszal és a jókedv és szabadság azon egyvelege, ami csak egy fesztiválon alakulhat ki.

                Mert inkább megmarad a közös ivászat, mint Sum 41 a nagyszínpadon, vagy legalább annyira emlékezünk a tarháló punkokra a bejáratnál, akik követ árultak, mint Jared Letora. De lehet mégsem érdemes elemekre bontani. A végén ugyanis összeáll az egész. Egy remek hétté, és egy gondolattá: jövőre ugyanott.